Szemelvények

a fogyasztóvédelmi békéltetõ testületek gyakorlatából
2010.03.26
2010.03.26
Panaszok az elektronikus körében

A FAIR elektronikus kereskedelmi gyakorlat szempontjából érdemes azt is áttekinteni, hogy a fogyasztóvédelmi békéltető testületek elé milyen jellegű panaszos ügyek kerülnek.

Az elmúlt 2 évben a legtöbb panasz a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat köréből adódott, konkrétan a becsapós hirdetések, és az emelt díjas SMS szolgáltatások köréből, illetőleg az csalárd módon megszerzett ingyenesnek hirdetett, de később fizetőssé vált szolgáltatások köréből.
Az első csoportba azok a bannerhirdetések tartoznak amelyek, ingyenes szolgáltatást pl. csengő hangot, háttérképet ajánlanak vagy könnyen megfejthető rejtvényeket, játékokat ajánlanak. A helyes megfejtőknek a mobil számukat kell megadni, és ekkor egy előfizetés részesévé vállnak, amikor heti meghatározott összeget vonnak el a számlájáról. Az előfizetés csak különleges módszerrel mondható le. A feltételeket most már apró betűkkel kiírják, de ez csak hosszas hatósági eljárás eredményeképpen valósult meg. A panaszosok általában fiatalok, akik nem olvassák el a részleteket, a másik tanulság, hogy a hirdető cégek központja általában külföldön van, ezért a pénzek útja követhetetlen. A panaszok, ha a békéltető eljárást válasszák általában távközlési szolgáltató ellen irányulnak, őket panaszolják be, ezek azonban csupán közvetítő szolgáltatók, amelyek a valódi felelősöknek, a tartalom szolgáltatónak csak a technikai követelményeket biztosítják.

Az utóbbi év legnagyobb botránya az Investech- ppo. Csalás sorozata volt. Ez a szolgáltató elektronikus úton mobil feltöltést, vagy autópálya matricaváltást vállalt megfelelő un.kényelmi díj ellenében. Vásárlást a bankokkal kötött szerződés alapján bankkártyával lehetett alkalmazni, amikor adatvédelmi szempontból törvénytelenül tárolták a tranzakció pénzügyi adatait. Később a regisztráltak részére olyan pluszszolgáltatásokat ajánlottak, hogy követhetik külön díjazásért a vásárlás menetét. Az elmúlt év végén egy ÁSZF modositással a szerződéses kapcsolatot fizetőssé tették és mintegy százezer ember számláját 2450 Ft elöfizetési díjjal terhelték meg a beleegyezésük nélkül. Az érintettek előzetes értesítést az ÁSZF változásról nem kaptak, azt a törvényeknek megfelelően sem hirdették meg. A jogtalanul beszedett több százmillió forint a magyar bankok hathatós közvetítésével egy svájci bankba távozott. Jelenleg a hatóságok a GVH, a PSZAF és a NFH vizsgája a történteket, de még az illetékességet sem sikerült megállapítani.

A következő nagy panaszos kör is hirdetéshez nevezetesen ingatlan hirdetéshez kapcsolodik.30 napos ingyenes megjelenést deklarálnak, de 30 nap után a hirdetést nem lehet törölni és fizetési felhívásokkal próbálják a hirdetések árát a fogyasztóktól bevasalni.

A Fair Business minősítés során vizsgáljuk, hogy a szolgáltató reklámozási gyakorlata tisztességes-e, minden, a fogyasztói döntéshez szükséges információt előzetesen és megfelelő módon kommunikál-e.

A Fair Business minősített szolgáltatókban megbízhatunk, esetükben nem kell a felsorolt veszélyekkel számolnunk.

normál szövegméret
nagy szövegméret