Közlemény

2010.01.27
2010.01.27
A Fair Business Minősítő Testület közleménye a becsületes internetes kereskedők érdekében

A közelmúltban a magyar sajtó hangos volt a www.ppo.hu internetes portál un. tagdíj akciója kapcsán. Az említett portálon az egyszeri elektronikus vásárlás adatainak felhasználásával a vásárlók bizalmával visszaélve, illegális, a fogyasztók által nem igényelt tranzakciót hajtottak végre, az Általános Szerződési Feltételek utólagos módosításával.

A web oldal működtetői megsértették az adatvédelmi törvényt is,, mert a regisztráció írásos letiltása után több nappal még minden személyes adat megtalálható volt rajta, sőt olyan adat is, mint az IP cím, amit csak vélhetően a felhasználók számítógépéinek adatelemzésével kaphattak meg

A hatóságok és a Rendőrség vizsgálják a panaszokat és a www.ppo.hu eljárásának törvényességét. Mivel a vásárlók bizalma az elektronikus kereskedelem egyik alapvető szempontja, ezért fontosnak tartjuk, hogy segítséget nyújtsunk a fogyasztóknak ahhoz, hogyan tudják a maximális védelmet elérni vásárlásaik esetén.

A Fair Business emblémával ellátott áruházak minősítésekor különös figyelmet fordítunk arra, hogy az adatvédelmi és fogyasztóvédelmi előírások, továbbá az elektronikus kereskedelmre vonatkozó jogszabályok által meghatározott követelményeknek megfelelően végezze a kereskedő on line tevékenységét, ily módon a Fair Business minősítésbiztosítékot jelent a vásárlók számára, ha minősített boltban vásárolnak.

Mire figyeljenek oda az elektronikus kereskedelmi vásárlásoknál a vásárlók?

1. A regisztráció . A regisztráció során csak és kizárólag az azonosításhoz és az áru házhoz szállításához szükséges legfontosabb adatokat adják meg. A vásárlás pénzügyi része a legtöbb elektronikus áruházban elkülönül a vásárlási folyamattól és egy védett banki oldalon történik meg. Ott kell megadni a bankkártya számot, amit a bank a törvényeknek megfelelően csak az adott tranzakcióhoz használhat fel és a közölt adatokat a kereskedő nem ismerheti meg.

2. Nagyon fontos, hogy az Álatlános Szerződési Feltételeket (ÁSzF, vásárlási feltételek, stb.) mindenkor olvassuk el, még a regisztrációt megelőzően, és győződjünk meg arról, hogy milyen feltételekkel valósul meg a vásárlás. Az ÁSZF-nek letölthetőnek és elmenthetőnek kell lennie, továbbá ki kell derülnie annak is, hogy az mikortól hatályos. Ajánljuk, hogy a vásárláskor hatályos ÁSzF-t mentsék le , vagy nyomtassák ki, hiszen csak ennek ismeretében tudják jogaikat megfelelően érvényesíteni.

3. Tudjuk meg előre , hogyaz adott terméket, szolgáltatást, mennyiért és milyen egyéb költségekért kívánjuk megvásárolni. Az árunak nemcsak ára van, hanem ÁFA tartalma is. A kereskedő köteles feltüntetni, hogy a weblapon szereplő ár tartalmazza vagy sem az ÁFÁ-t. A termék ára elkülönül a szállítási és vagy posta költségektől, amelyet a kereskedőnek ugyancsak fel kell tüntetnie. Tehát mielőtt a végső OK-t megnyomjuk gondoljuk meg, hogy a legjobb lehetőséget választottuk-e?

4. Az elektronikus kereskedelemről szóló törvény előírja, hogy a kereskedőnek milyen azonosítási kötelezettsége van. Többek között a cég nevét, cégjegyzékszámát, székhelyét, telefonszámát és e-mail címét a web oldalon könnyen elérhető módon fel kell tüntetnie,hogy lehetővé váljon a vásárló számára a kereskedő azonosítása, illetve az esetleges panaszainak érvényesítése.

5. Ne feledkezzünk meg az elállási jogról sem, az elektronikus vásárlások esetén a vásárló 8 munkanapon belül elállhat indoklás nélkül a vásárlástól, meggondolhatja magát és visszaküldheti a terméket. Az elállási jog gyakorlásának módja szintén szerepelnie kell a kereskedő web-lapján.

6. Végül egy jó tanács: Internet böngészőnk segítségével emeljük biztonságunkat és tiltsuk le az un. cookiek, - digitális névjegyek – automatikus átadását.

A PPO eset kapcsán hadd jegyezzük meg, hogy az Általános Szerződési Feltételek változásáról mindenkép értesíteni kell a vásárlókat, vagy országos napilapban közzétett közleménnyel, vagy személyre szóló levéllel, hírlevélben vagy a web-oldalon jól látható módon adva tájékoztatást. A jelen esetben az értesítés elmaradt, így került sor arra, hogy érvényes és a vásárló által elfogadott szerződéses feltétel nélkül vonjanak le ezrektől előzetesen fel nem tüntetett díjakat. Amennyiben a PPO szabályszerűen járt volna el, vagy járna el, úgy a szerződési feltételek módosulása esetén az azzal egyet nem értő vásárló regisztrációját kérésére haladéktalanul törölnie kellene. Ezt azonban,ahogy tapasztaltuk, a mai napig nem tették meg.

Bár a PPO eset újabb sajnálatos negatív példa arra, hogy az elektronikus kereskedelemnek tisztességtelen szereplői is vannak, a Fair BusinessMinősítő Testület tapasztalata szerint azonban a tisztességes és korrekt kereskedők vannak többségben. A vásárlókat tehát arra biztatjuk, hogy vegyék igénybe az elektronikus kereskedelem kínálta kényelmes lehetőséget, azonban járjanak el körültekintően, és győződjenek meg arról, hogy megbízható kereskedővel lépnek kapcsolatba. A Fair Business auditorai a minősítési eljárások során minden esetben vizsgálják a fenti feltételek teljesülését, meglétét. A Fair Business embléma, tehát automatikusan jelzi a vásárlók számára, hogy megbízható elektronikus kereskedelmi honlapon vásárolnak.






normál szövegméret
nagy szövegméret